BlogJövőre jön a sör-étel párosítás tanfolyam

2021.11.24.
https://thebeeracademy.hu/wp-content/uploads/2021/11/huba-sor-gasztro-tanfolyam-2.jpg

2022-től, immár alapfokú és haladó sörtanfolyamokat is tartunk – egyaránt várva a belépő szinten azokat, akik még nem mélyedtek el igazán a sörtípusok világában, és azokat, akik a már meglévő tudásukat szeretnék rendszerezni és gyarapítani. Az alapfokú és a haladó kurzusaink mellett pedig még egy újdonsággal jelentkezünk: egész estés, a sörgasztronómia és a sör-étel párosítások köré épített, gyakorlati elemekkel megtűzdelt tanfolyamokat is tartunk, melyek során szeretnénk betekintést engedni a sörgasztronómia változatos, komplex és izgalmas világába, ami egy-egy fogást is könnyedén képes magasabb szinte emelni.

Ahogy egyre többet foglalkoztunk a sörök és ételek kapcsolatával, és egyre többet tanulmányoztuk az egyes sörtípusok gasztronómiai vonatkozásait, megfogalmazódott bennünk, hogy – csakúgy, mint a borok esetében – minden ételtípus mellé illeszthető egy, vele tökéletes párt alkotó sör is.

Ezek köré a sör-étel párok köré építettük fel sörgasztronómiai kurzusunkat, amelyen az elméleti tudás mellett gyakorlati útmutatóval is ellátjuk a résztvevőket. A hallgatók így nem csak elsajátíthatják a sör-étel párosítás elméletét és megkóstolhatják a sörökhöz komponált ételeket, hanem részt vesznek majd néhány fogás elkészítésében is!

Ezen a tanfolyamon, korántsem csak a klasszikus sör-étel párokkal dolgozunk majd, hanem a cseh, belga és angol típusú, újhullámos kisüzemi sörök mellé olykor igen távoli konyhák, meglepő ételeit társítjuk. Hallgatóink számos sör-tapas pár kóstolása és az elméleti tudnivalók meghallgatása után interaktív vacsora-workshopon, az egyes fogások elkészítésében is részt vesznek.

A kurzus tartalmából:

  • Mi is az a sör?
  • Hogyan és milyen pohárból kóstoljuk a söröket?
  • A sikeres sör-étel párosítások koncepciói
  • A párosítási elvek megismerése konkrét példákon keresztül (tapas-sör kombinációk)
  • Klasszikus sör régiók nevezetes sörei ételpárokkal (angol, német-cseh, belga, és amerikai sörtípusok)
  • A résztvevők az est folyamán mintegy 10 féle sör-étel párosítást kóstolhatnak
  • A kurzus végén a hallgatók oklevelet/bizonyítványt kapnak

 

Íme néhány jól kipróbált sör-étel pár, amelyeket te is megkóstolhatsz új tanfolyamunkon:

  • Fehér Nyúl IPA – indiai csirke curry, naan kenyér
  • Pannonhalmi Dubbel – rozé kacsamell, mostarda
  • Ayinger Bairisch Pils – zöldségekkel sült, pikáns csirkével töltött taco
  • Horizont Brewing Morning Joe stout – stoutos trüffel desszert

 

HUBA sörgasztronómiai tanfolyamot 2022-ben márciusban, májusban, szeptemberben és decemberben indítunk. Már lehet rájuk jelentkezni!